Alább olvashat a római kömény fogyasztásának pozitív hatásairól.

1.    Segíti az emésztést.

A kömény gyakori összetevője az Ayurvedikus gyógyászatnak, főképp emésztési problémákra alkalmazzák, mint a gyomorfájdalmak, a gyomorégés, a hasmenés, a puffadás, a hányinger, és a reggeli rosszullét. 

A római kömény stimulálja az emésztést segíti hasnyál enzimek kiválasztását, valamint semlegesíti a gyomorsavat is, ezáltal segíti a gyomorégés megszüntetését is. Bélgáz képződés csökkentő hatásának köszönhetően mindenféle gázképződéssel és puffadással járó problémán segít. A Food Chemistry magazinban 2008-ban megjelent tanulmány is kiemelte a római kömény jótékony hatásait emésztőrendszere egészségére. 

- Keverjen el egy teáskanálnyi szárazon pirított köméymagból készült őrleményt egy pohár vízben. Napi egy-két alkalommal fogyassza.
- Naponta egyszer fogyaszthat íróba kevert ¼ teáskanálnyi őrölt köményt és ¼ teáskanálnyi őrölt feketeborsot is.

2.    Csökkenti a puffadást.

A hasi puffadás feszítő érzéssel jár és teltségérzetet okoz gyomrában. A bélgáz vékonybelében halmozódik fel, gyomorfájdalmakat és alhasi kellemetlen tüneteket is okozhat. 

A puffadásnak több oka is lehet, mint a székrekedés, az emésztési problémák, a premenstruációs szindróma, vagy az irritábilis bél-szindróma. 

Az emésztési rendellenességekkel foglalkozó Middle East Journal of Digestive Disorders szaklapban 2013-ban megjelent tanulmány szerint a kömény kivonata segíti az irritábilis bél-szindróma tüneteinek csökkentését, köztük a puffadást is. 

1. Forraljon fel egy csészényi vizet. 
2. Adjon hozzá egy-egy csipet őrölt köményt, őrölt gyömbért, és sót, valamint ½ teáskanálnyi édeskömény magot. 
3. Kis lángon főzze 5 percig. 
4. Szűrje le, hagyja kihűlni, majd fogyassza el. 
5. Szükség szerint fogyassza. 

3.    Csökkenti a hasgörcs okozta fájdalmat. 

Puffadáscsökkentő és gázhajtó hatásának köszönhetően a római kömény csökkenti a hascsikarás okozta fájdalmat, amely főképp csecsemők körében gyakori probléma. 

1. Tegyen egy teáskanálnyi köménymagot egy bögrébe.
2. Öntsön rá forró vizet és fedje le. 
3. Hagyja tizenöt percig ázni. 
4. Szűrje le. 
5. Adjon gyermekének naponta egy alkalommal 1-2 evőkanálnyit a köménymagos vízből a hasi fájdalmak csökkentésére. 

4.    Segíti a vérszegénység megszüntetését. 

A vashiány a vérszegénység kialakulásának egyik fő oka. A köménymag nagy mennyiségben tartalmaz vasat, ezáltal segíti a probléma kezelését és kialakulásának megelőzését. A vas segíti a hemoglobin előállítását, amely összetevő szállítja vérében az oxigénnt egész szervezetén keresztül. A vas emellett segíti a megfelelő energiaszint fenntartását és az anyagcsere folyamatok fenntartását. 

Csupán egy evőkanálnyi kömény négy miligramm vasat tartalmaz. 

Fogyasszon rendszeresen köményt, ezáltal megakadályozhatja a vashiány és a vérszegénység kialakulását, valamint csökkentheti a probléma tüneteit, mint a kimerültség, a feszültség, a kognitív problémák, és az emésztési gondok. 

5.    Segíti a tej előállítását. 

A róma kömény vasban és kalciumban is gazdag, ezáltal nagyon jót tesz a terhes nőknek és szoptatós édesanyáknak. Megnöveli ugyanis az emlőmirigyek kiválasztási képességeit, ezáltal stimulálja a tej termelését. 

Emellett erőt és energiát ad a frissensült édesanyáknak a szülés utáni időszakra. 

1. Keverjen el egy teáskanálnyi őrölt köményt egy pohár meleg tejben. 
2. Ízesítse egy kevés mézzel. 
3. Esténként, vacsora után fogyassza néhány héten át. 

6.    Segíti a testsúly felesleg leadását. 

A kömény hatékonyan segíti a felesleges kilók elleni harcot. A kiegészítő gyógymódokkal foglalkozó Complementary Therapies in Clinical Practice szaklapban 2014-ben megjelent tanulmányban is alátámasztották az őrölt kömény fogyasztásának jótékony hatásait a túlsúlyos és kórosan túlsúlyos nők lipid profiljára és testfelépítésére. 

A kömény fogyasztása csökkenti a testzsír százalékot is, valamint az összesített koleszterinszintet, triglicerid szintet, és a kis sűrűségű lipoproteinek, azaz az egészségtelen koleszterint szintjét is csökkenti. 

Emellett segíti az anyagcsere folyamatok gyorsítását, és csökkenti az étel iránti vágyat is. 

Adjon egy teáskanálnyi szárazon pörkölt köménymagot egy pohár joghurthoz, és fogyassza naponta kétszer. 

7.    Segíti a cukorbetegség kontroll alatt tartását. 

Az Ayurvedikus gyógyászat szerint a római kömény a cukorbetegség kialakulását megelőző, és a cukorbetegséget gyógyító tulajdonságokkal bír. 

A Nutrition Research szaklapban 1998-ban megjelent tanulmány szerint a cukorbetegségben szenvedő laboratóriumi patkányokra is jó hatással volt a kömény. A rágcsálókat nyolc héten át 1.25 százalékos őrölt köménnyel etették, amely hatására csökkent a hypoglikémiás indexük és a glikuzória mértéke is. 

Később, a táplálkozástudománnyal foglalkozó International Journal of Food Science and Nutrition szaklapban 2005-ben megjelent tanulmány is bizonyította, hogy a róma kömény fogyasztása csökkenti a hypoglikémiás tüneteket. 

1. Szárazon pörköljön meg nyolc teáskanálnyi köménymagot. 
2. Őrölje finom porrá. 
3. Fogyasszon el ½ teáskanálnyi mennyiséget egy nagy pohár vízzel. 
4. Néhány hónapon keresztül napi kétszer ismételje. 

Megjegyzés: Mivel a kömény fogyasztása befolyásolhatja a vércukorszintet, ezért műtéti beavatkozások előtti két hétben, valamint közvetlenül műtétek után nem ajánlott alkalmazása. 

8.    Javítja a memória működését. 

A kömény antioxidáns és gyulladáscsökkentő tulajdonságai javítják a memóriát, segítik az emlékezőtehetséget, és javítják a koncentrációt. 

Még az Alzheimer-kór és az egyéb, memóráival kapcsolatos időskori problémák kialakulását is késlelteti, mivel jívatja a vérkeringést, és így az agy vérellátását is. 

Emellett a köményben található B- és E-vitaminok segítik a megfelelő idegfunkciók fenntartását és segítik a mentális egészség megőrzését. 

2011-ben a Pharmaceutical Biology szaklapban megjelent tanulmány kiemelte a római kömény memóriajavító és stressz csökkentő tulajdonságait. 

Memóriája javítása érdekében naponta rágcsáljon el ½ teáskanálnyi pirított köménymagot. 

9.    Erősíti a csontokat. 

A köménymag fogyasztása csontjai egészségéért is sokat tesz. Többféle csonterősítő tápanyagot tartalmaz, mint a kalcium, az A- és B12-vitamin, a kálium, és a magnézium. 

Emellett ösztrogén összetevőket is tartalmaz, amely tulajdonsága miatt segíti a menopauza előtti csontritkulás gyógyítását. A kísérleti gyógyászattal foglalkozó Experimental Biology and Medicine szaklapban 2008-ban megjelent tanulmány szerint a római kömény metanolos kivonata megakadályozza a laboratóriumi patkányok petefészek eltávolítását követő csontritkulást. 

Fogyasszon rendszeresen, nagy mennyiségben köményt így erősítheti csontjait és növelheti azok sűrűségét. 

10.    Felveszi a harcot az álmatlansággal szemben. 

Amennyiben nehezen alszik el éjszakánként, vagy gyakran gyötri álmatlanság, próbálja ki a római köményt. Ez a mag ugyanis melatonint tartalmaz, amely hormon megkönnyíti az elalvást, ezáltal hatékonyan gyógyítja az álmatlanságot, és egyéb alvási rendellenességeket. 

- Keverjen el egy teáskanálnyi őrölt köményt egy összepasszírozott banánnal. Naponta, lefekvés előtt fogyassza el. 
- Fogyasszon esténnként köményteát. A tea elkészítéséhez hevítsen fel egy teáskanálnyi köménymagot alacsony hőfokozaton, 2-3 másodpercig. Öntsön hozzá egy csészényi vizet és forralja fel. Vegye le a tűzről, fedje le, és hagyja öt percig ázni, majd szűrje le és igya meg. 

11.    Egyéb tippek és tanácsok: 

- Minden esetben jó minőségű köménymagot vegyen, amely ujjai között elmorzsolva finom, borsos illatot ad ki. 
- A magokat légmentes dobozban, száraz, hűvös, sötét helyen tárolja. 

Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!