Az ionizált, vagy más néven lúgos víz olyan víz, amelynek pH értéke nagyobb, mint 7, mivel a normál víz semleges, 7-es pH értékű. A kémiaórákon megtanultuk, hogy a pH értékkel a hidrogénion koncentráció mérhető a vizes oldatokban. A 7-es pH értéknél alacsonyabb oldatot savasnak, míg a 7-es értéknél nagyobbal rendelkező oldatot lúgosnak, vagy bázisnak nevezzük. Olykor, ha több savas ételt fogyasztunk, a szervezetünk is elsavasodik, emiatt pedig súlyosabb egészségügyi problémák alakulhatnak ki. Emiatt létfontosságú a szervezetünk számára, hogy kiegyensúlyozott legyen a pH szintje, ami körülbelül 7,4-es értéket (kissé lúgos) jelent.

A savas szervezetben számtalan egészségügyi probléma alakulhat ki az úgynevezett elsavasodás miatt. A savasság szintjét egy ellenőrző készlettel mérheti meg. Az elsavasodás tünetei a következőek lehetnek:

Az ionizált víz fentebb említett pozitívumai szükségessé teszik, hogy az ember helyettesítse a csapvizet az ionizált vízzel. Azonban, mielőtt rendszeresen az ionizált vizet kezdené fogyasztani, mindenképp vizsgálja meg, mennyire lúgos a szervezete, ezáltal elkerülheti a fentebb említett mellékhatásokat. Az embernek ezen kívül akkor is figyelmesnek és óvatosnak kell lennie, mikor a vízionizáló készüléket választja ki a boltban. Tanácsos figyelmesen végigolvasni az instrukciókat és a gyártó követelményeit, így átgondoltan dönthet egy bizonyos készülék mellett.

•    Álmatlanság
•    Lassú emésztés
•    Fejfájás
•    Gyenge immunrendszer
•    Kimerültség
•    Izomgörcsök
•    Alacsony energiaszint
•    Könnyen kifogy a levegőből
•    Korai öregedés
•    Elhízás/hízás
•    Rák

Amikor a szervezet savasabbá kezd válni, az embernek több lúgos táplálékot kéne fogyasztania. Hasonlóképpen, az ionizált víz rendszeres fogyasztásával fenntartható a szervezet pH szintje. Ezen kívül az ionizált víz antioxidáns tulajdonságai miatt elpusztítja a szervezetben a szabadgyököket, ezáltal sok betegséggel szemben védelmet nyújt.

Manapság sokféle vízionizáló készülék kapható a boltokban. A víz kezelésének folyamatában a gyártók gyakran vegyszereket és szűrőket használnak, hogy eltávolítsák az egészségtelen molekulákat a vízből, így téve azt ihatóvá. De az ember házilag is lúgosabbá teheti a vizet az alább található egyszerű módszerek bármelyikével. Mielőtt ionizáláshoz kezdene, először tanácsos megmérni a víz pH szintjét, amelyhez speciális készülékek kaphatóak a boltokban. Az alább felsorolt opciókkal kiválóan lúgosíthatja a vizet.

1. Citrom:

A citrom bárhol könnyen beszerezhető és növeli a víz pH értékét. Ehhez vegyen körülbelül 2 liter vizet, szeletelje fel a citromot, majd adja a vízhez. A citromot ne facsarja ki. Ezután takarja le a vizet és hagyja állni 8-12 órán át szobahőmérsékleten. Tengeri sót is adhat a vízhez, ha ásványosabbá szeretné tenni.

2. pH cseppek:

A pH cseppek gyógyszertárakban beszerezhető anyagok, amelyek lúgos hatásúak. Töltsön kancsóba egy kis vizet, és adjon hozzá pH cseppeket. Ehhez tanácsos szűrt vizet használni. A cseppek mennyiségét az üvegcse instrukciói alapján adagolja.

3. Szódabikarbóna:

Köztudott, hogy a szódabikarbóna lúgos hatású, és a vízhez adva növeli annak lúgosságát. Emiatt a tulajdonsága miatt a szódabikarbóna felhasználható a víz ionizálására. Mindössze adjon 600 mg szódabikarbónát 230 gramm vízhez, és keverje addig, míg a szódabikarbóna jól el nem keveredik a vízzel. Fontos tudni, hogy a szódabikarbóna nagy mennyiségű nátriumot tartalmaz, ezért óvatosan kell használni.

Mindenki tudatában van annak, mik lehetnek a következményei, ha az ember nem tiszta vizet iszik. Manapság sok egészségügyi probléma kialakulásáért felelős a normál csapvíz fogyasztása, amely nem tiszta víz. Ezért lehetőleg helyettesítse a csapvizet ionizált vízzel, ami jobb hatással van az egészségére.

1. Reflux:

A reflux nem ritka probléma. Akkor alakul ki, amikor a gyomorban túlzott a savtermelés. Refluxkor a gyomorsav visszafolyik a nyelőcsőbe. Amerikai kutatók szerint a lúgos víz jó hatással lehet a gyomorégésre. Kétségtelenül az artézi kút vizének lúgossága (természetes bikarbonáttal) – pH értéke 8,8 – tartósan semlegesíti a pepszineket.

2. LDL koleszterin:

A magas LDL („rossz”) koleszterinszint növelheti az érelzáródás, az érszűkület és más, szív- és érrendszeri problémák kialakulásának kockázatát. Ha túl sok LDL koleszterin gyűlik fel a vénákban és artériákban, akkor az akár érelzáródáshoz is vezethet. A lúgos víz antioxidáns hatású és 8,8 pH értékű, ezáltal megakadályozza az LDL koleszterin felgyülemlését. Az ionizált víz ezen kívül feloldja a felgyülemlett LDL koleszterint az artériákban és a vénákban, így hozzájárul a megfelelő vérkeringéshez is.

3. Antioxidáns:

Az antioxidánsok meggátolják a sejtek károsodását, mivel elpusztítják a szervezetben a szabadgyököket. Az ionizált víz antioxidáns tulajdonsága sok egészségügyi probléma kialakulását megakadályozza, mivel felveszi a harcot a szervezetben található szabadgyökökkel. Meggátolja a korai öregedést, a bőr és egyéb típusú rákot, valamint a szívbetegségek és immunrendszer problémák kialakulását. Ezen kívül pedig segít megszabadulni a felgyűlt zsíroktól is.

4. Visszaállítja a pH egyensúlyt:

A stabilizált pH szint a szervezetben feltétlenül szükséges az egészség fenntartásához. A hiányos étrend, a stresszes életvitel és az egészségtelen szokások felboríthatják a szervezet pH egyensúlyát. Ha vissza szeretné állítani a pH egyensúlyt, a legegyszerűbb, ha ionizált vizet kezd fogyasztani a csapvíz helyett.

A szervezet általában gyorsan elsavasodik, mivel naponta fogyasztunk savas ételeket. Ezért, ha szeretné fenntartani a kiegyensúlyozott pH szintet, napi szinten kell a szervezetet lúgosítani. Ehhez mindössze 8-10 pohár ionizált vizet kell elfogyasztani naponta. A nem megfelelő pH szint olyan egészségügyi problémák kialakulásához vezethet, mint az izomfájdalmak, álmatlanság, emésztési zavarok, pattanások, stb. A szervezet magas savassága pedig károsíthatja a főbb szerveket is. Az ionizált vízzel azonban meggátolható ezeknek a problémáknak a kialakulása.

5. Fogyás:

A gyorsételek megnövekedett fogyasztása hízási problémákhoz vezet, amelyekhez számos más egészségügyi probléma társul. Ha fogyni szeretne, egyszerűen igyon ionizált vizet a csapvíz helyett. Az ionizált víz pH értéke semlegesíti a szervezet pH értékét, emellett az ionizált víz feloldja az összegyűlt zsírt és megakadályozza, hogy a zsír újra összegyűljön a szervezetben. Az ionizált víz antioxidáns tulajdonsága miatt kimossa a méreganyagokat a szervezetből, valamint energiával lát el. A kutatások szerint, ha hosszú távon a szervezet lúgossága 7,4 (pH-7,4), akkor megakadályozható az elhízás kialakulása és segíthető a fogyás.

6. Hidratál:

A víz létfontosságú az élet szempontjából, ezért a szervezetnek mindig megfelelően hidratáltnak kéne maradnia. A megfelelő hidratáltság által nem csak a belső szervek maradnak egészségesek, de a bőr is csodás marad. Az ionizált víz jobban hidratál, mint a csapvíz, ezáltal érdemes is azt választani.

De vajon miért hidratál jobban az ionizált víz, mint a csapvíz? Az ionizált víz mikro-fürtökből áll, ami azt jelenti, hogy a benne lévő molekulák kicsik, és könnyedén felszívódnak a sejtekben, valamint gyorsabban átjutnak a sejtek falán, mint a csapvíz.

7. Vesekövek:

Az ionizált vagy lúgos víz meggátolja a vesekövek kialakulását, valamint meg is szabadít tőlük. A vesekövek savas sókból és ásványi anyagokból épülnek fel. Hatással vannak a húgyutakra és azok más részeire, ezért a megelőzés nagyon fontos. Az ionizált víz fogyasztásával megakadályozható a vesekövek kialakulása, mivel a víz kiegyenlíti a pH értéket. Az ionizált víz rendszeres fogyasztásával feloldhatóak a vesekövek, mivel nő a szervezetben a lúgosság mértéke.

8. Ízületi gyulladás/köszvény:

A köszvény olyan ízületi gyulladás, mely akkor alakul ki, amikor a húgysav felgyülemlik az ízületekben, így azok merevek lesznek, begyulladnak, és fájnak. Az ionizált víz fogyasztásával azonban kiegyenlíthető a szervezet pH értéke, és feloldható az ízületekben felgyűlt sav. Ezáltal megakadályozható az ízületi gyulladás és a köszvény kialakulása is.

9. Cukorbetegség:

A cukorbetegség elég gyakori probléma manapság. Az ionizált víz fogyasztásával azonban stabilizálható a vér glükóz szintje. A lúgos víz szabályozza a vércukor szintet, mivel stimulálja az inzulintermelést. Az inzulinnak magas a pH értéke, és a felhasznált cukrokat, valamint szénhidrátokat szabályozza. Ha cukorbeteg, kezdjen ionizált vizet fogyasztani, mivel ezzel nem csak megakadályozható, de kezelhető is a cukorbetegség.

10. Méregtelenítés:

A méregtelenítés a szervezet természetes megtisztítását foglalja magába. A méreganyagok miatt olyan súlyos betegségek alakulhatnak ki a szervezetben, mint a rák, asztma, Alzheimer-kór, cukorbetegség, mentális leépülés, stb. Emiatt a méreganyagok eltávolítása a szervezetből feltétlenül szükséges. Számos méregtelenítő gyógyszer és orvosság kapható, de összehasonlítva sokkal egyszerűbb ionizált vizet inni. Ha rendszeresen fogyaszt ionizált vizet, napi rendszerességgel eltávolíthatja a szervezetéből a méreganyagokat.

11. Csontritkulás:

A csontritkulás során a csontok annyira törékennyé válnak, hogy még egy gyengébb eséstől is eltörhetnek. Általában az idősebb emberek szenvednek csontritkulásban, ami az ásványi anyagok hiánya miatt lép fel. Az ionizált víz olyan ásványi anyagokat tartalmaz, mint a kalcium és a magnézium, amelyek segítenek abban, hogy a csontok egészségesek maradjanak, valamint megakadályozzák a csontritkulás kialakulását.

12. Egészséges fogak:

A szájban lévő savas nyál miatt sokféle szájprobléma alakulhat ki. Mivel a száj savassága hatással van a fogínyre és a fogakra is, a savas ételek károsítják az egészséges szájat. Ha viszont lúgosabbá teszi a szájat, meggátolhatja a szájproblémák kialakulását. Az ionizált vízben lévő kalcium például erősíti a fogakat.

13. Rák:

A rák egy életveszélyes betegség. Az ionizált víz azonban meggátolja a rák kialakulását, mivel megakadályozza a rákos sejtek növekedését. Antioxidáns hatása miatt eltávolítja a szabadgyököket a szervezetből, ezáltal megakadályozza a rák kialakulását is. A rákos sejtek képtelenen lúgos környezetben növekedni, ezért tanácsos ionizált vizet fogyasztani a rák megelőzése érdekében.

14. Pikkelysömör:

A pikkelysömör olyan bőrbetegség, mely során a sejtek a bőr felszínén kezdenek nőni, így a bőr kipirosodik, hámlani kezd, viszket, és kiszárad. Ha lúgosabbá teszi a szervezetét, azzal sokféle egészségügyi problémát kezelni tud, többek között a pikkelysömört. Az orvosok gyakran ajánlják a lúgos ételek fogyasztását pikkelysömör esetén. Emiatt az ionizált víz fogyasztásával megszabadulhat a pikkelysömörtől, mivel a víz kiegyenlíti a szervezet pH egyensúlyát. Ezen kívül pedig méregteleníti a szervezet, így hozzájárul a gyulladt pikkelysömör csökkentéséhez és enyhítéséhez.

15. Nagyobb állóképesség:

Az ionizált víz fogyasztásával az oxigénszint megnövekszik a sejtek szintjén, így nagyobb lesz az állóképesség és több lesz a szervezet energiaszintje is. Emiatt a lúgos víz kiválóan alkalmas azon sportolók számára, akiknek több energiára és nagyobb állóképességre van szükségük a teljesítmény érdekében.

16. Emésztés:

Az ionizált víz rendkívül jó hatással van az emésztésre, mivel eltávolítja a salakanyagokat és hozzájárul az emésztés megfelelő működéséhez.

Ami az ionizált vizet illeti:

Igaz, hogy az ionizált víz kiváló választás, mindenekelőtt mivel ilyen jótékony hatással van az egészségre. De, mint mindannyian tudjuk, ha valamiből túl sokat fogyasztunk, az több kárt okozhat, mint jót. Az ionizált víz hosszú ideig való használata pont ellentétesen hat a normális emésztésre, mivel csökkenti azoknak a savaknak a mennyiségét, amely lebontják és felszívják a táplálékot.

Továbbá sok embernek van olyan gyomorproblémája, mint például a reflux vagy a gyomorfekély, amelyek nagy mértékben kapcsolódnak ahhoz a problémához, hogy a gyomorban túl kevés sav található. A megnövekedett lúgosság elpusztítja a jó baktériumokat, ezáltal növeli a fertőzés és a fekélyek kialakulásának kockázatát.

Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!