Ma már gyakorlatilag elképzelhetetlen az életünk mobiltelefon nélkül és ez részben normális is, hiszen segítségével könnyebben tudjuk megszervezni életünket, elérni rokonainkat, ismerőseinket, pár kattintással kapcsolatba léphetünk velük a Föld szinte bármely pontjáról. Soha nem volt még ilyen egyszerű értesülni a világ különböző dolgairól.

A WHO adatai szerint a mobiltelefon előfizetések száma világszerte elérte a 6,9 milliárdot.

Mobiltelefon és az egészség

A mobiltelefon használatának azonban vannak árnyoldalai is. Különösen a lefekvés előtti túlzott mobiltelefon használat van káros hatással egészségünkre.

Egy 2014-es tanulmány szerint a mobiltelefonok túlzott mennyiségű használata megnöveli a stressz, depresszió és alvászavarok kialakulásának esélyét.

Egy 2007-es és 2013-as tanulmány is arra a megállapításra jutott, hogy a túlzott mobilozás olyan tüneteket okozhat, mint a fejfájás, migrén, idegesség, fáradékonyság, koncentráció zavar, álmatlanság.

Ráadásul bizonyos kutatások azt is kimutatták, hogy a mobiltelefonból származó sugárzás akár rákkeltő is lehet. Ennek egyértelmű kijelentéséhez azonban még további vizsgálatok szükségesek.

Mit tehetünk annak érdekében, hogy csökkentsük a mobiltelefonok egészségre gyakorolt káros hatásait?

1, Használjunk kihangosítót

Amikor a mobiltelefont a fülünkhöz tesszük, akkor az (és ezáltal a sugárzás is) meglehetősen közel kerül agyunkhoz. Minél távolabba tartja fejétől telefonját, annál jobban csökkenti az agyra gyakorolt sugárzás intenzitását. Sokan eleve azt javasolják, hogy a mobiltelefont soha ne érintsük fülünkhöz, hanem legalább 1,5 cm-re tartsuk tőle.

2, Írjon üzenetet

Ha olyan a helyzet, hogy nem szükséges beszélnie, írjon inkább üzenetet akár SMS formájában vagy Viber-en, Facebook Messenger-en

3, Használjon headset-et

A headset, különösen a vezeték nélkül, nagyon jelentősen csökkenti a testünket ért sugárzást.

4, Ne használja a készüléket alacsony térerő esetén

Minél alacsonyabb a térerő, a mobiltelefonnak annál nagyobb sugárzást kell kibocsátania, hogy a kapcsolatot fenntartsa.

5, Ne használja a telefont liftben vagy mozgó járműben

A mobiltelefon mozgása során szinté nő a sugárzás mértéke.

6, Váltogassa a fülét

Mindig azonos füléhez teszi a készüléket? Ha igen, változtasson ezen, így csökkentheti az agy adott részére eső sugárzást.

Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!