A fokhagymát (Allium sativum) népiesen "foghagymának" és "büdös hagymának" nevezzük. Néhányan irtóznak még a szagától is, mások viszont imádják ezt a növényt. Mindegy azonban, hogy szereti-e a fokhagymát, vagy ki nem állhatja, az nem tagadható, hogy ennek a növénynek számos jótékony hatása van.

Az alternatív gyógyítók szerint a fokhagymával több, mint 183 betegséget és problémát lehet kezelni, többek között a rákot, stroke-ot, fertőzést, érszűkületet, cukorbetegséget és ólommérgezést. Ezen kívül a fokhagyma bizonyítottan olyan gyógyhatású növény, amely kivételesen jó hatással van a szervezetre.

Alább felsoroltunk hét okot, miért is érdemes rendszeresen fogyasztani a fokhagymát.

1. 50 százalékkal csökkenti a szívroham és a stroke kockázatát

A fokhagymával csökkenthetőek azok a kockázati tényezők, amelyek szívroham vagy stroke kialakulásához vezethetnek. Így például a fokhagyma hatással van az érszűkületre, triglicerid-szintre, vérnyomásra, a trombociták felhalmozódására és a plazma viszkozitására. Amerikai kutatók megállapították, hogy a tanulmányokban a fokhagyma használatával átlagosan 38 százalékkal csökkent a szívproblémák kialakulása.

Egy német, négy éven át tartó klinikai vizsgálat során a kutatók megállapították, hogy mivel a fokhagyma sokféleképpen hat az emberi szervezetre, ezáltal több mint 50 százalékkal csökkenti az infarktus (szívroham) és a stroke relatív szív-és érrendszeri kockázatát.

2. Lelassítja az érszűkület kialakulását

A tanulmányok szerint a fokhagyma gátolja az érelzáródás kialakulását.

Kutatók egy placebo-kontrollált, kettősvak, randomizált tanulmány elkészítése során 65 olyan embert vizsgáltak, akiknél magasabb volt a szívproblémák kialakulásának kockázata. A résztvevők minden nap placebo kapszulát vagy fokhagymakivonatot tartalmazó kapszulát (250 mg), illetve 100 mikrogramm B12-vitamint, 300 mikrogramm folsavat, 12,5 mg B6-vitamint és 100 mg l-arginin aminosavat kaptak. A kutatók a tanulmány elején és végén megmérték a résztvevők szívkoszorúér-meszesedésének mértékét. Egy év elteltével jelentősen csökkent a szívkoszorúér meszesedésének mértéke a fokhagymát és étrend-kiegészítőket szedő csoportnál.

Valamint a fentebb említett 4 éves német vizsgálat során kiderült, hogy a rendszeresen szedett fokhagymapor maximum 18 százalékkal csökkenti az érelmeszesedéses plakkok kialakulását.

3. Megakadályozza az érelmeszesedést

Az International Journal of Cardiology című folyóiratban megjelent tanulmány szerint a fokhagymakivonat megváltoztatja a szívizmot körülvevő barna- és fehér zsírszövet arányát. A barna zsírszövet a zsírszövetek egyik aktívabb formája, ami hőt és energiát termel. A fehér zsírszövet inaktív, mivel a szervezet csak tárolja. A szívizmot körülvevő fehér zsírszövet határozottan összefüggésbe hozható a szívkoszorúér elmeszesedésével.

Egy tanulmány során a 60 résztvevőt véletlenszerűen két csoportra osztották: az első csoport minden nap placebót, a második csoport pedig étrend-kiegészítőt (ami 250 mg fokhagyma kivonatból, 100 mikrogramm B12-vitaminból, 300 mikrogramm folsavból, 12,5 mg B6-vitamiból és 100 mg l-argininből állt) kapott.

Egy év elteltével a szívkoszorúér elmeszesedésének mértéke jelentősen csökkent az utóbbi csoportnál. Valamint a kutatók azt is megállapították, hogy a szívizom körül nőtt a jótékony barna zsírszövet mennyisége. Ez pozitívnak mondható, mivel minél több barna zsírszövet található a szív körül, annál kisebb a kockázata az érelmeszesedés kialakulásának. 

Egy másik randomizált, placebo-kontrollált tanulmány során a fokhagymakivonat hatását vizsgálták a sztatin (koleszterincsökkentő) gyógyszereket szedő betegeken. Egy éven át a betegek vagy placebót vagy 4 ml fokhagymakivonatot kaptak. Az egy év leteltével a szívkoszorúér meszesedésének mértéke egyharmadára lassult le azoknál, akik a fokhagymakivonatot szedték. A kutatók szerint "a fokhagyma jó hatással lehet azokra, akiknél magasabb a kockázata annak, hogy a jövőben szív-és érrendszeri problémák alakulnak majd ki."

4. Hatékonyabban csökkenti a vérnyomást, mint bizonyos gyógyszerek

A Pakistan Journal of Pharmaceutical Sciences című folyóiratban megjelent tanulmányban összehasonlították a fokhagymát tartalmazó tablettákat az atenolol nevezetű sikeres vérnyomáscsökkentő gyógyszerrel, és a placebóval. A tanulmány szerint a napi 300-1500 mg mennyiség közötti fokhagymával jelentősen csökkenthető a szisztolés és diasztolés vérnyomás a magas vérnyomással diagnosztizált betegeknél az atenololhoz és a placebóhoz képest.

De hogyan is képes a fokhagyma arra, hogy csökkentse a vérnyomást? A fokhagymában lévő kénvegyületek behatolnak a vörös vérsejtekbe és átalakulnak hidrogénszulfiddá, ami kitágítja az ereket. Ezáltal serken a véráramlás mértéke és csökken a vérnyomás.

Egy másik tanulmány során kínai kutatók 125 stroke-os beteget toboroztak, és megkérdezték tőlük, milyen gyakran esznek fokhagymát. A csoport átlagosan 2,9 gramm fokhagymát fogyasztott el naponta, ami körülbelül egy gerezd fokhagymát jelent. Ezután a kutatók egy ultrahang vizsgálattal megmérték az artériákban a véráramlás mértékét.

A kapott eredmények szerint pontosan megjósolható az elfogyasztott fokhagyma-mennyiség alapján, hogy milyen a véráramlás mértéke. Így például azoknak, akik kevesebb fokhagymát esznek, a vérkeringése is rosszabb. A több fokhagymát fogyasztóknak viszont sokkal jobb a vérkeringésük.

5. Kezelhetőek vele a fertőzések

A fokhagyma erős antibakteriális anyag, ezért kiváló választás lehet, mivel a mostani baktériumok a legtöbb gyógyszernek már ellenállnak. A tanulmányok során bebizonyosodott, hogy a fokhagyma legalább 13 féle fertőzés képes elpusztítani – mind bakteriális- és vírusos fertőzéseket is.

Egy tanulmány során összehasonlították, hogy a fokhagymával és az antibiotikus hatású metronidazollal hogyan kezelhetőek a hüvelyfertőzések. A tanulmányban résztvevő nők naponta kétszer vagy 500 mg fokhagymát tartalmazó tablettát, vagy 250 mg metronidazolt kaptak. Hét nap elteltével a fokhagyma 70 százalékkal csökkentette az aktív fertőzést, míg a gyógyszer csak 48 százalékkal. Ezen kívül a fokhagymának mellékhatásai sincsenek, így biztonságosan használható. 

6. Kiváló megfázás ellen

Egy Ausztráliában dokumentált tanulmány során a fokhagyma 50 százalékkal csökkentette a megfázás előfordulását. A kutatók 146 embernek vagy placebót vagy fokhagymás étrend-kiegészítőt - 180 milligramm allicint - adtak. Az allicin vegyület adja a fokhagyma erős, jellegzetes szagát.

12 hét elteltével a placebós csoportnál összesen 65 megfázásos esetet regisztráltak, míg a fokhagymát kapó csoportnál csak 24-et. Továbbá a placebós csoport összesen 366 napot volt beteg, míg a fokhagymás csoport csak 111 napot. Röviden tehát a placebós csoport háromszor annyi ideig volt beteg, mint a fokhagymás csoport.

A fokhagyma ezen kívül csökkenti a megfázás tüneteinek súlyosságát. A Clinical Nutrition című folyóiratban megjelent randomizált, kettősvak, placebo-kontrollált tanulmány során a kutatók 120 embernek vagy placebót, vagy 2,5 gramm fokhagymakivonatot adtak naponta. 

Hat hónap elteltével az eredmények azt mutatták, hogy a fokhagymás csoport 58 százalékkal kevesebbszer fázott meg, és 61 százalékkal kevesebb napot töltött megfázással. Továbbá 21 százalékkal enyhébb tüneteket produkáltak a megfázás idején.

7. Jobb, mint a kelátképző gyógyszerek, ha az ólom méregtelenítésről van szó 

A fokhagyma természetes módon csökkenti a vérben, a szövetekben az ólom koncentrációját. És ugyanolyan hatékony, mint bármelyik gyakoribb kelátképző gyógyszer. Egy, a Basic & Clinical Pharmacology & Toxicology című folyóiratban megjelent tanulmány során összehasonlították a fokhagymát a d-penicillamin nevű kelátképző gyógyszerrel.

A kutatók 117, autóakkumulátor gyárban dolgozó vérében mérték meg, mekkora az ólomkoncentráció. Ezután a résztvevőket véletlenszerűen két csoportra osztották: az egyik csoport napi háromszor fokhagymát (1,2 milligramm allicint, amit körülbelül 1000 mg fokhagymakivonatból készítettek) vagy d-penicillamint (250 milligrammot) kapott.

Négy hét elteltével mindkét csoportnál jelentősen csökkent a vér ólomkoncentrációja, körülbelül ugyanakkora arányban. Viszont a fokhagyma csökkentette a klinikai tüneteket is, míg a gyógyszer nem. Részletesebben: a fokhagyma jelentősen csökkentette az irritációt, a fejfájást, a mély ín reflexet, és a szisztolés vérnyomást. Ezen kívül pedig a gyógyszernek komoly mellékhatásai is voltak.

A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy "a fokhagyma klinikailag biztonságosabb anyagnak tűnik, mint a d-penicillamin, és ugyanolyan hatékonyságú is. Ezért a fokhagymával hatékonyan kezelhető az enyhe vagy közepes ólommérgezés."

A fokhagymáról tehát újra bebizonyosodott, hogy biztonságos, és hatékony anyag. Számos tanulmány vizsgálta már mind a fokhagymaport, és a különböző fokhagymakivonatokat. De az egyik legjobb módszer arra, hogy a fokhagyma pozitív hatásait kiélvezzük, az, ha frissen fogyasztjuk és használjuk fel a főzéshez. Napi egy gerezd fokhagyma fogyasztása ajánlott.

Adjon frissen szétzúzott vagy feldarabolt fokhagymát a leveshez, pörkölthöz, szószokhoz, salátaöntetekhez és zöldségekhez. De mielőtt bármihez is hozzáadná, a frissen szétzúzott vagy feldarabolt fokhagymát hagyja állni néhány percig, így az allicin teljesen kifejtheti majd a hatását. Ne melegítse fel a fokhagymát vagy adjon hozzá valamilyen savat (például citromlevet vagy ecetet), mivel az azonnal elpusztítja a fokhagymában lévő értékes vegyületeket.

Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!