A reishi gyógygombát (Ganoderma lucidum) már régóta alkalmazzák sikeresen a kínai és japán gyógyítók. A keleti uralkodók a halhatatlanság elixírjeként tekintettek rá. Habár a nyugati világ épphogy csak elkezdte megérteni valódi gyógyító erejét, a kutatók nagyszámú adatot gyűjtöttek össze arra vonatkozóan, hogy a reishinek milyen egészség javító és élettartam növelő tulajdonságai lehetnek. 

A laboratóriumi egereken végzett kísérlet kimutatta, hogy a reishi felelős az állatok  élettartamának 9-20%-os meghosszabbításáért, amely 7-16 emberi évnek felel meg. 

A reishi képes megfiatalítani az agyi idegsejteket és becserkészni, majd eltávolítani a rákos sejteket. Emellett meggátolja az új zsírsejtek kialakulását túlsúlyosak esetében. Több tucatnyi természetes bioaktív összetevőt tartalmaz, amelyek képesek sokféle súlyos betegség és probléma természetes kezelésére, mint pl. a különféle allergiák, autoimmun betegségek, az asztma, a cukorbetegség, az Alzheimer-kór, a Parkinson-kór, és a májbetegségek, csak hogy egy párat említsünk.

A reishi gyógygomba állatkísérletekben jelentősen növelte a résztvevő egerek élettartamát.

Mitől lesz ennyire jó hatással az egészségre ez a gyógygomba? 

A reishi hatásai széles spektrumon érvényesülnek. Tudjuk, hogy az öregedésnek és a betegségeknek nem egy-egy specifikus oka van.  Sok tényező járul hozzá a rossz egészségi állapothoz, hogy ezeket visszafordíthassuk, az egészség elérésére tett erőfeszítéseknek összehangoltnak kell lenniük, egy egyszerre több mindent célzó megközelítés lesz csak célravezető. Pontosan ezért működik olyan jól a reishi gomba több száz biológiailag aktív molekulájával, amelyek szinergikusan működnek együtt.

A kutatók ma már tudják, hogy három fő komponense okozza öregedés ellen ható tulajdonságait. A benne található poliszacharidok segítik elkerülni a rákos megbetegedéseket az immunrendszer erősítésével. A triterpének megóvják a májat, csökkentik a koleszterin szintet és stabilizálják a vérnyomást. A ganoderma lucidum peptid pedig fontos antioxidáns szerepet tölt be. Ezek a kulcsösszetevők a lehető legjobb védelmet biztosítják sejt és DNS szinten.

Egy embereken végzett kísérletben 1100 mg dózisú reishi gombát adtak az egészséges résztvevőknek. Azt figyelték meg, hogy a plazma antioxidáns szintek gyorsan megemelkedtek és csúcsértéküket körülbelül 90 perc után érték el.

Ez alatt a vizelet antioxidáns kapacitás 29%-kal nőtt már 3 óra után. Még fontosabb az, hogy mérgezésnek semmilyen jele nem jelentkezett és mellékhatásokról sem számoltak be a kísérlet után.

A reishi, vagy más néven a ganoderma lucidum szájon át, főként étrend-kiegészítőként szedhető, emellett kereskedelmi forgalomban kávéba keverve is kapható. Fontos ellenőrizni a termék minőségét és tisztaságát, mielőtt az élet ezen különleges ajándékát megvennénk.

Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!