„Maga János teveszőr ruhát és dereka körül bőrövet viselt, tápláléka pedig sáska és erdei méz volt” (Máté 3,4). Valóban, a sáska protein tartalma rendkívül magas és a méz tele van kalóriával, nyomelemekkel, mikroelemekkel és vitaminokkal is. Ezen az étrenden jó erőnlétben lehetett és végezhette a küldetését.

A méz azonban több mint fermentált cukor. Mézet bárki tud otthon is készíteni, ha egy kis cukros vizet felfőz, majd citrompótlóval kiegészíti a főzetet és tovább főzi, míg besűrűsödik. Na, ez a méz természetesen nem méz, de annak látszik.

Tekintsünk úgy a mézre, mint annak a virágnak a teájára, amiből készült, annak minden biológiai, élettani előnyével együtt. Ugyanakkor a méh, mint élő szervezet számunkra nagyon fontos előzetes szűrő állomást is jelent, mert amennyiiben az adott növényi kultúra vegyszerrel szennyeződik, akkor az érzékeny méhecskék pusztulása még ideje korán jelezheti számunkra a bajt.

Az igazi méz magas cukortartalmú nektárból készül a méhecske gyomrában történő fermentáció útján. Többnyire jelentős mennyiségben tartalmaz virágpollent is, de nem mindegyik. A vaddohány méze, az édesharmat méz, de még az akácméz is nagyon kevés pollent tartalmaz, tehát ezeket a mézeket pollen érzékenyek is fogyaszthatják.
 
Ma már ugyan úgy, ahogy a boroknál, a fajtamézeket részesítjük előnyben a keverék mézekkel szemben, mert a hatásuk eltérő, ami nagyon jól hasznosítható. 
 
A mézek csoportosítása gyógyhatásuk szerint. 

1, Akác: gyomorsav túltengéssel küszködő betegek számára ajánlott.
2, Napraforgóméz: gyomorsav hiányos betegeknek  ajánlott, mert a savtartalma magas.
3, Vaddohány méz, édesharmat méz: pollen allergiásoknak, asztmában szenvedőknek ajánlott, mert pollen tartalmuk elenyésző. 
4, Levendula méz: erős fertőtlenítő hatása miatt gyulladásos betegségekben ajánlott.
5, Mentaméz: emésztési zavarokkal küszködőknek (pl. epegörcs, epekő) ajánlott, mert görcsoldó hatású.
6, Kakukkfűméz: a legjobb meghűléses betegségekben, krónikus hörgő gyulladásban, nátha alatt. 
7, Hársfaméz: a nyugtalanság, idegesség ellen kiváló, de felső légúti hurut kezelésére is alkalmas.
8, Gesztenyeméz: tág visszerek, visszérgyulladásban szenvedőkön segíthet sokat.
9, Medvehagyma méz: emésztési zavarokban és krónikus hörghurutban javasolt. 
10, Édeskömény méz: az emésztést javítja étvágytalanságban. Has puffadás  megelőzésére kiváló.
11, Repceméz: szintén savszegény, tehát refluxban is fogyasztható.
12, Eukaliptuszméz: a hurutot jól oldja, a köpet hamarabb feltisztul.

Természetesen ennél sokkal több fajta méz létezik, ez csak egy kis ismertető. Az ajánlott adagja napi két evőkanál ezeknek a mézeknek (cukortartalmuk nagyon magas, nem kell őket kiló számra enni, mert az nem egészséges!). Kis kanál vajjal kikeverve még hatékonyabbak. Bármilyen gyümölcs- vagy más teához hozzáadhatók, de az ital már ne legyen forró.

Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!