Egy nemrégiben készült kutatásban, melyet a Clinical Cancer Research című lapban publikáltak, a leukémiás ráksejtek hamar elpusztultak szőlőmag kivonat hatására, mely elősegítette az apoptózist, vagyis a programozott sejthalált számos rákfajta esetében, így például mellrák, tüdőrák, prosztatarák, bőrrák, bélrendszeri daganatok és gyomorrák esetén is.

Egy egészséges ember számára a programozott sejthalál az emberi biológia természetes része. Minden élőlény termel rákos sejteket, azonban ahogy felismerik, hogy hibás sejtek, bekövetkezik az apoptózis. Ez a „felismerés” azonban megfelelő sejtkommunikációt igényel, mely nagymértékben a testben megtalálható tápanyagok, ásványi anyagok és fehérjék függvénye. A szőlőmag kivonat gyorsítja ezen felismerés folyamatát, így segítve elő a rákos sejtek programozott sejthalálát.

A szőlőmag kivonat fontos szerepet játszhat egyes rákos daganatok kialakulásának megelőzésében.

Fontos megjegyezni, hogy ez a kutatás laboratóriumi körülmények közt zajlott, így annak eredménye nem ültethető át egy az egyben az emberi szervezetre vonatkozólag, viszont mindenképp azt sugallja, hogy a szőlőmag kivonat fontos szerepet játszik a ráksejtek programozott sejthalálának bekövetkezésében, míg az egészséges sejteket épségben hagyja (a kemoterápiával ellentétben).

A szőlőfogyasztás az egészségre gyakorolt további jótékony hatásokkal bír (például a mozgás közben létrejött oxidatív stresszt is csökkenti). A resveratrol, quercetin és más flavonoidok, antioxidánsok és fitotápanyagok bőséges forrása. A legjobb a szőlőt magjával együtt fogyasztani és a magot is elrágni, különben akár emésztetlenül is távozhat szervezetünkből. Természetesen ügyelni kell a szőlő organikus eredetére, hiszen a növényvédő szerek szervezetbe kerülése számos kárt okoz, illetve ha kivonat formájában szeretnénk bejuttatni a szervezetbe a szőlőmagot, ügyeljünk arra, hogy organikus, magas szőlőmag koncentrációjú terméket szerezzünk be, melyben nincsenek mérgező, szintetikus töltőanyagok (például sztearinsav, szilícium-dioxid). A legegyszerűbb, mint mindig, a saját termesztésű, vagy őstermelői piacról vásárolt, bio szőlő fogyasztása.

 

Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!