A mérges gombáknak hét nagy csoportját különítjük el, de ezek közül az igazán veszélyes és nehezen gyógyítható a gyilkos galóca (ez utóbbi a csiperkével téveszthető) és a párducgalóca - mesekönyvek piros kalapos, fehér pettyes, semmivel össze nem téveszthető, míg a többi mérges gomba faj, bár súlyos tüneteket okozhat, de ritkán halálos.

A növények sokkal jobb hírnek örvendenek, méltatlanul. Nincs egyetlen olyan mérges gomba faj sem, ami úgy is megölheti az embert, hogy az hozzá sem ér, csupán ritkítja egy sarlóval. 

A gombamérgezések könnyen elkerülhetőek, ha betartjuk az elemi szabályokat (csak szakértő által jóváhagyott és bevizsgált gombát fogyasszunk), de ezen intelem évről-évre jó pár embernél süket fülekre talál.

Ilyen pl. a sisakvirág. Elég csak belélegezni a mikropermetet, és a gyanútlan kertész pár perc alatt belehalhat.

Aki a medvehagymát összetéveszti a gyöngyvirággal, az egy ilyen „medvehagymás” pogácsába simán belehalhat.

Ősi, honos fafajtánk a tiszafa. Mindene mérgező. A levelei, az ágai, a piros termései és nem is kicsit!

Sokan cipelnek be a lakásukba krotont, filodendront, amik súlyosan mérgezőek már igen kis mennyiségben is.  

A mérgező növényeket felsorolni szinte lehetetlen, olyan sokan vannak. „Fűben-fában orvosság” és mint minden közmondás, csak részben igaz.

A fű még csak rendben van, na de a fa? 

A fák többsége súlyosan mérgező. Az asztalosok pontosan tudják, hogy az akácfa megmunkálása során maszk nélkül súlyos mérgezést szenvedhetnek. Shakespeare már pontosabb: „A természet kegyelmét ontja bőven. A fűben, a virágban és a kőben.."

Mint látjuk, a faféléket nem említi és ez nem véletlen. A modern herbalisták (gyógynövényekkel gyógyítók) teakeverékei évszázados, sokszor évezredes tapasztalatokon alapulnak.

A gyógyteák nem gyenge hatású szerek. Ez hatalmas tévedés. Nagyon is intenzív hatásuk van, amit figyelembe kell venni, pl. gyógyteák és gyógyszerek kombinációi esetében is! A modern gyógyítók (orvosok) gyógynövény ismeretei a nullával egyenlők. Mivel fogalmuk sincs róla, ezért a betegeiknek egyértelműen tiltják az esetek túlnyomó többségében fogyasztásukat. Az is igaz, hogy az utolsó füves ember a néhai halimbai plébános volt, aki már 25 éve elhunyt. Értékes füves könyvében van pár súlyos tévedés is, amit ő soha nem ismert el sajnos és ezzel diszkvalifikálódtak egyébként nagyon értékes és jó teakeverékei is.

Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!