Eljöttek az emberes hónapok, a hideg kellemetlen, sokszor csontig hatol. Áhítozik szervezetünk jó meleg fürdők után, na de milyen gyógyfürdő az ideális nekem? - teszik fel sokan a kérdést maguknak.
Mivel Európában csak Izland és Franciaország dicsekedhet azzal, hogy termálvizekben gazdagabb, mint hazánk, így a választék csaknem zavarba ejtő.

 

A Kárpát-medence süllyedés következtében alakult ki, nálunk a geotermikus gradiens sokkal nagyobb, mint a környező országokban, ásványvizeink többsége melegebb, mint 30 C fok, tehát ezek termálvizek.

Ha tehetjük, ne sajnáljuk magunktól ezt a kis kényeztetést. Már pár nap is sokat jelenthet a ködös, nyirkos, napszegény hónapokban.

Nézzük először a régióinkat.

A Dunántúl: az uralkodó felszíni kőzetek a mészkő és a dolomit. Ebből következik, az itt talált vizek kalciumban, magnéziumban gazdagok, többnyire enyhén szénsavasak. A dunántúli termálvizeink vasban, jódban és brómban igen gazdagok.

Az Alföld: ezek a termálvizeink nátrium-, hidrogén-karbonátban, illetve nátrium kloridban gazdagok. Az alföldi földes, meszes vizek gyakran még igen gazdagok szulfátokban (kénes szagúak), alkalikusak, brómot, radont is számottevő mennyiségben találhatunk bennük.
 
Csak a leghíresebbek a teljesség igénye nélkül:

Dunántúl: Bük, Sárvár, Balf, Kapuvár, Zalakaros, Hévíz, Harkány, Igal, Borgáta, Kehidakustány, Mosonmagyaróvár, Balatonfüred, Tamási, Buda 

Alföldi régió: Berekfürdő, Kiskörös, Cserkeszőlő, Gyula, Hajdúszoboszló, Mezőkövesd, Egerszalók, Parád, Sóshartyán, Pest.

A gyógyfürdőzés jótékony hatása összetett.

A kellemes, meleg víz izomlazító hatású, a víz hidrosztatikus nyomása segít megszüntetni a nyirokpangást, az ízületek a vízben a számukra legkedvezőbb középhelyzetet veszik fel, ha hagyjuk.
A makro és mikroelemek kis része a bőrön át is felszívódhat, illetve az ezekben dús párát belélegezzük a fürdőzés során.

A végtagok és az ízületi kopások kezelésére a kénes gyógyvizek a legjobbak. Akik pikkelysömörben szenvednek, szintén a kénes gyógyvizeket keressék. A kénes vizek jók még érelmeszesedés eseteiben is, mert csökkentik a vér koleszterin szintjét is.

Kénes vizeink: Mezőkövesd, Harkány, Balf, Hévíz, a Széchenyi Budapesten.

Allergiás betegeknek, krónikus bőrgyógyászati, ízület és kismedencei gyulladások, lágyrész fájdalmak esetében a kalcium-magnézium-hidrogén karbonátos vizek a jók: Bükk, Balf, Egerszalók, Hévíz, Sárvár, Borgáta, Budapest, Gellért és Lukács fürdők, valamint az aquincumi és a margitszigeti vizek.

Mivel a bükki, balfi, hévízi, egri és parádi vizek mészben gazdagok, ezért csontritkulásban, az időskori kopásos és degeneratív ízületi bántalmakkal küszködőknek ajánlott.

Sárváron és Tamásiban a víz sós, fluorban, jódban gazdag, tehát nagyobb betegség utáni lábadozás idejére, krónikus gyulladások megszüntetésére ezek a vizek az ajánlottak.
Érszűkületben szenvedő betegeknek a magas szénsav tartalmú gyógyvizek ajánlottak: Balatonfüred, Mezőkövesd, Parád. A szénsavas gyógyfürdők a szív- és keringési rendszer betegségeiben is jótékonyak, a vérnyomást csökkentik, értágító hatásúak.

A radon egy radioaktív nemes gáz. Fajsúlya nagyobb, mint az ólomé, pedig gáz halmazállapotú! Mégis kis mennyiségben nagyon jó hatású krónikus ideggyulladások kezelésére. Ilyenek: Hévíz, Egerszalók, vagy Budapesten a Gellért és a Rudas.

Magas vérnyomás és krónikus női meddőség bizonyos típusainak a kezelésére ajánlottak: Gyula, Hajdúszoboszló, Mezőkövesd, Zalakaros, Sárvár és Mosonmagyaróvár vizei.

Ivókúrákra a lúgos parádi, visegrádi vizek ajánlottak leginkább (gyomor- és krónikus epehólyag gyulladásban szenvedőknek ajánlott).

Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!