A vitaminok, ásványi anyagok és más, értékes fitonutriensek nagyon fontosak az emberi szervezet számára. De enzimekre szintén nagyon nagy szüksége van testünknek. Az enzimek hiányában a vitaminok és ásványi anyagok nem tudnak hasznosulni szervezetünkben. 

Az elmúlt évek kutatásai azt mutatták, hogy néhány enzimnek még ennél is sokkal fontosabb feladatai lehetnek, pl. bizonyos rákos sejtek hasítása, megakadályozva ezzel a daganatok kialakulását. 

A bromelain az ananászban található fontos fehérjebontó enzim, melynek legfontosabb feladata, hogy segíti a fehérjék lebontását és emésztését.

A hús főzése, sütése közben azok az enzimek, melyek a fehérjék lebontását segítik elő, nagyrészt elpusztulnak.

Pedig a szervezetünknek a fehérjéket először aminosavakra kell bontania, hogy utána saját fehérjéit fel tudja építeni belőle. 

Mindez azt eredményezi, hogy a hasnyálmirigynek több fehérjebontó enzimet kell termelnie, ami erősen leterhelheti azt. 

Azok tehát, akik sok húst esznek, kiválóan profitálhatnak a bromelain rendszeres fogyasztásából. 

A bromelain fehérjebontó képessége mellett azonban más fontos és értékes tulajdonságai is vannak. 

Ez a különleges enzim ugyanis csökkenti a belekben kialakuló krónikus gyulladásokat, megelőzi az ebből fakadó szöveti károsodásokat. 

Műtétek, sérülések esetén felgyorsítja a gyógyulás folyamatát, sok természetgyógyász azt javasolja páciensinek, hogy fogyasszák a műtét előtt és után is, illetve fogászati beavatkozások előtt.

A bromelain egy másik fontos tulajdonsága, hogy segít megelőzni a vérrögök kialakulását az erekben, s ezzel javítja a szív- és érrendszer működését. 

Egy német kutatás eredményei szerint a bromelain az immunrendszert is erősíti. A nyers ananász kiváló bromelainforrás, de az ananászkompótban már a hőkezelés hatására elbomlik az enzim.

Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!