Sokan sok mindent megtesznek azért, hogy a hajuk, bőrük és a körmük egészséges legyen, ami azt jelenti, hogy szerte a világon évente több millió dollárt költenek ilyen célra. Ha a szépségről van szó, a legfontosabb talán az, hogy természetes alapanyagokat használjunk, ne pedig az agyonreklámozott szépségápoló termékeket, hosszútávon ugyanis az ezekben a termékekben található vegyszerek és méreganyagok nagyon sok kárt okoznak. Számos természetes alapanyag található a konyhában is, ezért ott mindenképp érdemes körülnézni! Alább 10 olyan természetes alapanyagról olvashat, amelyektől a haj egészséges, a bőr gyönyörű, a körmök pedig erősek lesznek.

2. oldal: Egészséges haj, bőr és körmök

6. Méz

A méz egy olyan természetes alapanyag, amely kifejezetten jó hatással van a hajra, bőrre és a körmökre is.

A méz (ami főleg fruktózból és glükózból áll) fehérjéket, aminosavakat, vitaminokat, enzimeket, ásványi anyagokat és más kisebb vegyületeket tartalmaz, amelyek mind szépségápoló hatásúak.
2013-ban, a Journal of Cosmetic Dermatology című folyóiratban publikált tanulmány a méz bőrre gyakorolt jótékony hatásaival foglalkozott. A tanulmány szerint a méz bőrápoló, hidratáló, nyugtató és hajkondicionáló hatású; a bőr nem csak fiatalos marad tőle, de a ráncok kialakulása is lelassul; szabályozza a pH szintet és megakadályozza a patogén fertőzések kialakulását.

A méz azonban még a hajra is jó hatással van. 2001-ben, a European Journal of Medical Research című folyóiratban megjelent tanulmány szerint a nyers méz heti gyakoriságú használatával (gyógyító és megelőző hatásai miatt) kezelhető és megelőzhető a seborrhoeás dermatitisz és az azzal kapcsolatba hozható hajhullás.

Mivel természetes hidratálószer, ezért rendkívül jó hatással van a körmökre, és képes megelőzi a töredezett körmök kialakulását.

Haja, bőre és körmei egészségét szem előtt tartva próbálja ki az alábbi, mézet tartalmazó recepteket.

•    Hajápolás: Hogy megakadályozza a hajhullást, készítsen 2 evőkanál mézből és két evőkanál hagymaléből keveréket. Ezzel masszírozza át a fejbőrét és a hajtöveket. Hagyja fent a keveréket 30 percig, majd a megszokott módon samponnal mosson hajat. Heti 2 alkalommal ismételje meg a kezelést.
•    Bőrápolás: Keverjen össze ugyanannyi lépes mézet és friss citromlevet. Kenje be a keverékkel az arcát és a nyakát, hagyja megszáradni, majd langyos vízzel öblítse le. Hetente 1-2 alkalommal ismételje meg a kezelést.
•    Körömápolás: Kenje be lépes mézzel a körömágyait, majd néhány órára hagyja fent a mézet. A méz rendszeres használatától a körmök nem csak megerősödnek, de egészségesek is maradnak.

7. Almabor ecet

Az almabor ecetet már régóta használják a háztartásban és a főzés során egyaránt. Ezzel a természetes alapanyaggal azonban nem csak a pattanásos bőr, de a hajhullás és a töredezett köröm is hatékonyan kezelhető.

Mivel fertőtlenítő, antibakterális és gyulladásgátló hatású, így távol tartja a bőrtől a baktériumokat, a zsírt és a por részecskéit, csökkenti a pattanások, a mitesszerek és más bőrhibák kialakulásának kockázatát, valamint visszaállítja és kiegyensúlyozza a bőr pH értékét, így hozzájárul ahhoz, hogy a bőr egészséges maradjon.

Az almabor ecet tisztító tulajdonságainak köszönhetően puhává és ragyogóvá teszi a hajat, valamint megakadályozza, hogy káros anyagok rakódjanak le a hajon és a fejbőrön, illetve visszaállítja a fejbőr természetes pH értékét.

A benne található tápanyagoknak (magnézium, kálium, kalcium és vas) köszönhetően hozzájárul ahhoz, hogy a körmök egészségesek maradjanak, valamint megakadályozható és kezelhető vele a körömgomba is.

Ha egészségesebb szeretne lenni, keverjen össze 1 teáskanál nyers, szűretlen almabor ecetet egy pohár vízzel, és fogyassza a keveréket naponta 2-3 alkalommal. Ha pedig speciális módon szeretne gondoskodni a hajáról, bőréről és körmeiről, próbálja ki az alábbi recepteket.

•    Hajápolás: Keverjen össze 1/4 csésze nyers, szűretlen almabor ecetet 2 csésze vízzel. Miután besamponozta a haját, a keverékkel öblítse le. Masszírozza át a fejbőrét, hagyja fent a keveréket 5 percig, majd a legvégén hideg vízzel öblítse le. Heti egy alkalommal ismételje meg a kezelést.
•    Bőrápolás: Keverjen össze ugyanannyi nyers, szűretlen almabor ecetet és hideg vizet. Ha zsíros a bőre, rendszeresen mosson arcot a keverékkel.
•    Körömápolás: Keverjen össze ugyanannyi nyers, szűretlen almabor ecetet és vizet. Minden nap 5-10 percre áztassa be az ujjvégeit a keverékbe néhány héten át - ezáltal megszabadulhat a körömgombától.

8. Zabpehely

A zabpehely is jó hatással van a körömre, a hajra és a bőrre, mivel gazdag proteinben, biotinban és különböző B-vitaminokban.
2007-ben, a Journal of Drugs in Dermatology című folyóiratban megjelent tanulmány szerint a zab azért ilyen jó hidratáló és gyógyhatású anyag, mert magas koncentrációban található benne keményítő és béta-glükán.

Továbbá azt is megállapították, hogy a kolloid állagú zabpehely tisztító, hidratáló, bőrradírozó, valamint nyugtató és gyulladásgátló hatású. Ugyanebben a folyóiratban, 2012-ben egy másik tanulmány jelent meg, amely szerint a kolloid állagú zabpehellyel kezelhető az atópiás dermatitisz is.

Akinek gyorsan zsírosodik a haja, kipróbálhatja a darált zabpehelyből készült száraz sampont is.

A zabpehely képes megakadályozni a körmök töredezettségét is, valamint a benne található protein hidratálja a bőrt, mivel vízvisszatartó hatású.

Mostmár tudja, hogy a zabpehely nem csak népszerű reggeli, de kiváló szépségápoló szer is!

•    Hajápolás: Készítsen száraz sampont úgy, hogy ledarál 1 csésze zabpelyhet. Adjon hozzá 1/2 csésze szódabikarbónát, és jól keverje el. A keveréket tárolja egy babahintőporos dobozban. Ha úgy érzi, már túl zsíros a haja, szórja meg a keverékkel, és alaposan fésülje át a haját.
•    Bőrápolás: Öntsön 1 csésze kolloid állagú zabpelyhet a meleg fürdővízbe. A vízbe csepegtessen a kedvenc illóolajából. 15-20 perc alatt fürödjön meg a vízben, majd zuhanyozzon le langyos vízzel. A kezelést ismételje meg heti 1-2 alkalommal, így a bőre egészséges és puha lesz.
•    Körömápolás: Keverjen össze 2 evőkanál őrölt zabpelyhet, 1/2 teáskanál mézet, 1/2 teáskanál olívaolajat és egy kis vizet. Masszírozza át a kezeit a keverékkel - kiemelten figyeljen a körmök körülötti területekre. Várjon 10-15 percet, majd langyos vízzel öblítse le a kezeit. Heti egy alkalommal ismételje meg a kezelést.

9. Mandula

A mandula, habár kicsi, rendkívül jó hatással van a hajra, a bőrre és a körmökre. A mandulával és a mandulaolajjal ugyanis többek között kiegyenlíthető a bőrszín, csökkenthető a napsugárzás által okozott kár intenzitása és belülről még egészségesebbé tehető a bőr.

Mivel a mandulában nagy mennyiségben található E-vitamin, ezért képes felvenni a harcot a szabadgyökökkel és az oxidatív károkkal.

2007-ben, a Journal of Cosmetic Dermatology című folyóiratban megjelent tanulmány szerint a mandulaolaj külsődleges használatával megakadályozható, hogy az UV sugarak kárt tegyenek a bőrben, valamint visszafordítható a bőrkárosodás is.

2010-ben a Complementary Therapies in Clinical Practice című folyóiratban jelent meg egy másik tanulmány, amely a mandulaolaj bőrápoló hatásait vizsgálta - a kutatók arra az eredményre jutottak, hogy a mandulaolaj megfiatalítja és puhábbá teszi a bőrt.

A mandula tehát nem csak fogyasztható, de olaj képében külsődlegesen használható szépségápolási alapanyag is.

•    Hajápolás: Lefekvés előtt masszírozza át a fejbőrét egy kis meleg mandulaolajjal. Éjszakára hagyja fent az olajat, majd a következő reggel a megszokott módon mosson hajat. Heti 2-3 alkalommal ismételje meg a kezelést. A mandula rendszeres fogyasztása pedig belülről erősíti meg a hajat és teszi azt egészségesebbé.
•    Bőrápolás: Csodát művel a bőrrel, ha fürdés után átmasszírozza egy kis mandulaolajjal. 10 szem előre beáztatott mandulából és egy kis mézből pedig akár bőrradírt is készíthet. Heti egy bőrradírozás során eltávolíthatóak az elhalt hámsejtek, így a bőre ragyogó marad majd.
•    Körömápolás: Megerősíti a körmöket, ha minden nap lefekvés előtt néhány csepp mandulaolajat masszíroz a körmeibe.

10. Paradicsom

Ebben a vízben gazdag zöldségben számtalan esszenciális tápanyag található, amelyek pozitív hatással vannak a bőrre, hajra és a körmökre is.

A paradicsom gazdag likopinben, ami egy olyan erős antioxidáns, amely megakadályozza, hogy a DNS károsodhasson - ha pedig már bekövetkezett a baj, akkor képes helyreállítani a DNS láncot. 2001-ben, a Journal of Nutrition című folyóiratban publikált tanulmány szerint a paradicsom pasztát tartalmazó termékek megakadályozzák, hogy az UV sugárzás miatt leégjen a bőr, ezáltal a paradicsom közvetetten gátolja a bőr öregedését is.

Mivel a paradicsom visszaállítja a fejbőr pH értékét, így nem csak megerősíti a hajszálakat, de serkenti a hajnövekedést, és megszünteti a korpásodást is. A paradicsomban található biotin elősegíti a körömnövekedést, valamint a körmök erősebbek és fényesebbek lesznek tőle.

Tipp: Ha lehetséges, mindig használjon és fogyasszon friss paradicsomot!

•    Hajápolás: Készítsen hajpakolást 2 paradicsom, 1 evőkanál extra szűz olívaolaj és 2 teáskanál aloe vera gél keverékéből. A krémmel alaposan kenje be a fejbőrét, majd húzzon zuhanysapkát és várjon 30 percig. Ezután a megszokott módon mosson hajat. Heti egy alkalommal ismételje meg a kezelést.
•    Bőrápolás: Egy érett paradicsom húsával kenje be az arcát és a nyakát. Hagyja fent 20-30 percig, majd langyos vízzel öblítse le. Az egészséges és ragyogó bőrért heti néhány alkalommal ismételje meg a kezelést.
•    Körömápolás: Keverjen össze 1/2 csésze paradicsomlevet és 2 evőkanál olívaolajat. Áztassa be az ujjvégeit a keverékbe 10-15 percre. Ismételje heti 1-2 alkalommal, így a körmei gyorsan megerősödnek majd.

Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!