Betegségek

Influenza járvány

Az igazi összeesküvés

Az oltóanyagok nem is igazán jók, sok a mellékhatásuk, stb., dióhéjban ez lenne a lényeg. Az igazi összeesküvés ennél sokkal izgalmasabb és ami fő, a fenti állítással szemben még igaz is. Hogy megértsük, kissé messzebbről kell indítsuk a történetet.  
deutérium mentes víz

Hasznos-e a deutérium mentes víz?

A jelenség okát nem nagyon firtatták, míg 1931-ben fel nem fedezték az izotópokat, aminek a lényege, hogy pl. az egyik oxigén atomban több a neutron, mint egy másik oxigén atomban, ezáltal ő nehezebb. A hidrogén atomnak és majdnem minden elemnek azóta felfedezték az izotópjait. 
copd

A COPD - Krónikus obstruktív tüdőbetegség

Sokáig nem tűnik fel a betegség, mert a tüdőnek nagy tartalékai vannak és csak erősebb fizikai terhelés hívja fel rá a figyelmet (hamar elfogy a levegője a betegnek). Ezt később már egy séta is kiválthatja, majd eljön az a stádium, amikor már nyugalomban is fulladhat a beteg. Ilyenkor a tartós otthoni oxigén kezeléssel lehet az állapotot elviselhetővé tenni.
cukorbetegség, hízás

Ételek, melyek elősegítik a hízást cukorbetegség esetén

A cukorbetegség így vagy úgy, de a végén mindig alacsony inzulinszinthez vezet, s alá megy annak a minimális szintnek, amire az egészséges szervezetnek szüksége van. Ez arra ösztönzi a szervezet sejtjeit, hogy elkezdje hasítani a zsírsejteket, hogy azokból energiát nyerjen, mivel az inzulin hiánya miatt a sejtek nem képesek felvenni a szükséges mennyiségű glükózt. Ekkor a szervezet vészreakcióként elkezdi elfogyasztani saját zsír- és izomsejtjeit, ami akár havi 3-4 kg-os fogyást is eredményezhet. Másik jellemző tünet a gyakori vizelés  állandó szomjúság és a felgyorsul vérkeringés. 
scombroid szindróma

A sajt-szindróma és a scombroid szindróma

Később ugyan ezeket a tüneteket a halak fogyasztását kövezően is sokaknál megfigyelték, és az így kialakult tüneteket külön névvel, a scombroid szindrómával illették. 
tehéntej allergia

A tehéntej allergia

A laktóz vagy más néven tejcukor egy diszacharid, amit egy bélben termelődő enzim bont glukózra és galaktózra. Ennek az enzimnek a működése bizonyos rasszokban, illetve az életkor előre haladtával fokozatosan csökken, következésképpen az érintettek esetében a tej fogyasztást követően hosszabb-rövidebb idővel hasi görcsök, puffadás, hasmenés jelentkezhet.